Régi terv, kb. ötödik blog. vajon írom-e? Akarom rég, de nincs rá érkezés/érés. Majd most, vagyis jövőre. Már nincs messze. Egy nap. Mi lesz itt? Lányok blogját olvastam, vagyis egy lányét, kommenteltem sokat. Gondoltam írok is. Kibaszott internet, kicsit szarabb mint a TV de legalább a miénk, nem csak az övék. Ezért most írok, amit gondolok, olvassa aki gondolja. Szerintem programajánló lesz, úgy gondolom mindig tudom mi a jó program éppen. Szerintem van hozzá érzékem. Csak aztán nem megyek el. Nem mindig, mint az ágyban.
Ha meg elmegyek akkor leírom majd milyen volt (persze nem az ágyban).
Pl. hova? És hogy?
Miért megyek, miért nem megyek? Kivel? Kit érdekelnek ma a kortársak, amikor itt ülhetek a gép előtt, írhatok nektek. Na jó kell a levegő…Meg a friss élmények…
Péterfy Bori koncerten annyi magányos csaj van, akik nem tudnak megölelni senkit, amikor Bori azt mondja, hogy a múltkor is egy gaybarban kötöttem ki a végén úgy flusztrált a sok feromon a levegőben. Nagyon szerettem, régen a Bori zenéit, meg a Amorfot, de talán nem tett jót az undergrundnak, hogy mainstream lett belőle a Petőfi rádió által. Persze több a pénz, de rosszabb a közönség és ezért a koncert is. Nagyon el tud baszni egy koncertet a kinyírt lelkű Danubiusrádió hallgató. Amikor karlógatva himbálja a fejét. Óóó Ó. Vagy ne adj isten belejön a buliba és elkezd idióta módjára ugrálni. Jee jee. Ejj ejj. Na de persze van Bori és gyönyörű és jó a zene. A közelben leszek mindenképp.
A Műcsarnokban kb. egy hónapja volt a Mecénásnapok címmel egy kiállítás kortárs gyűjteményekből. Két napig. Miért? Végre valami a Műcsarnokban (na jó mostanában azért van valami) ami talán érdekelné az embereket (legalábbis engem) és két napig tart nyitva. Nem tudom milyen látogatottsága van amúgy a Műcsarnoknak, de el fogok menni megnézni ezt a fotós csávót is (pedig nem érdekel), csak hogy lássam.
Én sem tudtam rávenni senkit, hogy eljöjjön velem, pedig mindenképp meg akartam nézni. Próbálkoztam művészettörténész ismerőssel, excsajommal, unalmas ivócimborával. Hát a kortársak nem érdekelnek senkit. Felkerekedtem és átballagtam egyedül. Remélve, hogy összemosolyoghatok valakivel egy-egy tárgy előtt. Hát sikerült, bár nem a megszokott színespulcsisképzőscsajok/feketeruhásgaleristacsajok közönség volt, hanem idős érdeklődő párok, csinos anyukák csinos kislányukkal, és persze néhány betévedt turista a Hősökről.
Iszonyat jó volt! Két napig!!! Hasonló van volt a várban is, az Irokéz gyűjtemény anyagából (azt is muszáj megnézni minden kultúrára fogékony egyednek). De itt több(10 gyűjtemény) ember koncepciója érvényesült. Bár volt 3-4 olyan akinek a dolgait nem tettem volna ki a falamra. Hihetetlen dolgok voltak, a száz éve kinyitott húszéves (összesen 120) befőttnek állított emléktől, a kerámia csillagrombolóig.
Ja és egyből ahogy beléptem, kedvenc kortársam Kovách Gergő rókája fogadott amint rácsodálkozik önmagára. Ez volt a kiállítás egyik fő darabja. Ezt a rókát láttam minden nap amint kiléptem házam kapuján és úgy megszerettem. De tavaly egy nagy vihar feldöntötte és azóta fekszik csodálkozva a hátán. Talán arra vár, hogy legyen egy nagyobb lakásom és hazavigyem. Ennyire van megbecsülve a kortárs, ugyanaz az alkotás egymástól 200méterre.
Tehát ilyen dolgokról fog szólni ez a blog reményeim szerint, persze csak akkor ha sokáig lelkibeteg leszek.
Holnapra talán lesz szilveszteri programajánló és képelforgatás is.
A post aláfestőzenéje: Rodrigo Seven Mirror mix
